KDNP - önálló kereszténydemokrácia
Dátum és névnap
Naptár

 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Kereszténydemokrácia

 

Magyar Kereszténydemokrata Szövetség

Nemzeti Fórum

 
Keresztény egyházak

 

 

 

 

 
Kereszténység fiataloknak

 
Kereszténydemokrata pártok Európában
 
Látogatók száma
Indulás: 2006-05-16
 
Hírek
Hírek : Országos választmányi ülést tartott a KDNP

Országos választmányi ülést tartott a KDNP

kdnp.hu  2006.05.16. 23:33

Sem az értékeinket, sem a programunkat nem adjuk fel - közölte Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Kereszténydemokrata Néppárt szombati választmányi ülése után tartott sajtótájékoztatón. Nyáron rendezzük sorainkat és szeptemberre készen állunk, hogy az önkormányzati választásokon ismét megmérettessük a jobboldal kormányképes alternatíváját. A Fidesz elnöke sikernek tekinti, hogy a frakciószövetséggel sikerült kialakítani Magyarországon is a német CDU-CSU mintájára épülő szövetséget. A frakcióvezető-helyetteseket hétfőn választják meg.

Semjén Zsolt a sajtótájékoztatón ismét rámutatott, hogy a KDNP 23 fővel az új országgyűlés harmadik legnagyobb frakcióját fogja alkotni. A KDNP elnöke bejelentette, hogy Kovács K. Zoltán előterjesztésére, (a Demokrata Néppárt egykori és a KDNP jelenlegi tagja) a párt által adományozott Barankovics Emlékéremmel idén Orbán Viktort tüntetik ki. A díjat a győri Barankovics ünnepségen adják majd át. Orbán Viktor megköszönte az elismerést, és elmondta, hogy a Fidesz jövő heti kongresszusán az elnökség bizalmi szavazást kér, de az elnökség csak akkor tekinti megerősítettnek a bizalmat, ha a kongresszus kétharmados arányban szavazza meg azt.

A választások eredménye próbára teszi az egész demokráciába vetett hitünket is - mondta Orbán Viktor. A 80-as évek közepén mindannyian a demokratikus átalakítás mellet harcoltunk, hiszen úgy gondoltuk egy demokráciában egy országot nem lehet tönkretenni, azt hittük egy demokráciában nem fordulhat elő, hogy eladósítsák, és pénzügyi válságba taszítsák az országot. Ebben a hitünkben azonban csalódnunk kellett, mert mindez bekövetkezett 2002 és 2006 között. De demokratikus meggyőződésünket nem adhatjuk fel, át kell alakulnunk alkotó ellenzékké. Létre kell hoznunk a demokrácia ma még hiányzó intézményeit, a meglévőket pedig meg kell erősítenünk, hogy ne történhessék meg még egyszer az, hogy egy egész ország úgy tudja, hogy dübörög a gazdaság, majd a választások másnapján megszorításokról hall - mondta Orbán Viktor.

A jobboldal nem fogadhatja el azt a megközelítést, hogy a kialakult helyzet a mögöttünk hagyott 16 év öröksége - hangsúlyozta a Fidesz elnöke. Az országot valójában az elmúlt négy évben tették tönkre. Mi ki fogunk állni mindenki mellett, akivel az elmúlt négy év rossz kormányzásának az árát meg akarják megfizettetni: semmilyen elvonáshoz, egyetlen kisember megsarcolásához sem járulunk hozzá. Arra kértem fel a KDNP-t, hogy egy ilyen szemléletű parlamenti munkában legyen szövetségese a Fidesznek - mondta a Fidesz elnöke.

Kérdésre válaszolva Orbán Viktor kijelentette: az MDF-et az MSZP egyik tagozatának tekinti politikai értelemben. Hozzátette: az lenne a legnagyobb baj, ha a jobboldal erkölcsileg megbicsaklana. Nem lehet egyszer átmenni a másik oldalra, azután visszakéredzkedni. Ha ezt egyszer megengedi a szövetség, akkor darabjaira fog hullani - tette hozzá.

Harrach Péter bejelentette: immáron szervezetileg is helyreállt a KDNP egysége. Az MKDSZ ezután eszmei, társadalmi és érdekvédelmi feladatokat lát majd el.

A KDNP országos választmányi ülése délelőtt 10 órakor kezdődött szombaton, a II. kerületi Szent Angéla Általános Iskolában és Gimnáziumban, a határozatok témái az őszi önkormányzati választásokhoz kapcsolódtak. Köszöntőt mondott Latorcai János, Surján László, Rubovszky György, Kovács K. Zoltán, Semjén Zsolt és Orbán Viktor.

 
Regisztrálj!

Még több infót akarsz a KDNP-ről? Regisztrálj, hogy számos új menü-pont közül választhass!

 
Hírlevél

Kattints a címerre!
 

 
KDNP
 
KDNP-frakció 2006
 
Üzenőfal
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
A portál készítői


Nagy Ö. Mónika


Szemedy Andor


Méhessy Rudolf

 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.