KDNP - önálló kereszténydemokrácia
Dátum és névnap
Naptár

 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Kereszténydemokrácia

 

Magyar Kereszténydemokrata Szövetség

Nemzeti Fórum

 
Keresztény egyházak

 

 

 

 

 
Kereszténység fiataloknak

 
Kereszténydemokrata pártok Európában
 
Látogatók száma
Indulás: 2006-05-16
 
Hoffmann Rózsa

Név: Dr. Hoffmann Rózsa Leánykori név: Bajnai Rózsa
Született: Balatonfüred, 1948. január 22.
Szülők: +Dr. Bajnai József jogász, Szádeczky Klára általános iskolai tanár
Tanulmányok: érettségi Kossuth Zsuzsa Gimnázium Bp., 1966., francia-orosz szakos középiskolai tanár ELTE 1971., Dr. Univ. Neveléstudomány, ELTE 1985.
Tudományos fokozat: PhD, neveléstudomány, 1996
Foglalkozás: tanár Munkahely: Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar Pedagógiai Intézet, intézetvezető egyetemi docens, folyóirat-főszerkesztő
Családi állapot: férjezett, 2 gyermek, 2 unoka
Vallás: római katolikus
A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség tagja 2003. május 10. óta, a Kulturális Tagozat Országos Elnökség tagja, a Neveléstudományi szekció vezetője
Munkahelyek: 1972-1981: Művelődési Minisztérium, főelőadó, 1981-1986: Kaffka Margit Gimnázium, Bp., igazgató-helyettes, 1986-1997: Németh László Gimnázium, igazgató 1995-től folyamatosan: PPKE BTK, 1999-2000: OKÉV, igazgató
Kitüntetések, díjak: 1992. Kiváló Pedagógus, 1995. Apáczai Csere János-díj, 1996. Budapestért díj, 2001. Trefort Ágoston-díj, 2001. Széchenyi ösztöndíj.
Közéleti funkciók: Országos Köznevelési Tanács, Országos Érettségi Vizsgabizottság, Független Pedagógus Fórum, MTA Pedagógusképző Albizottság, Németh László Társaság
Publikációk száma: 158

 
Regisztrálj!

Még több infót akarsz a KDNP-ről? Regisztrálj, hogy számos új menü-pont közül választhass!

 
Hírlevél

Kattints a címerre!
 

 
KDNP
 
KDNP-frakció 2006
 
Üzenőfal
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
A portál készítői


Nagy Ö. Mónika


Szemedy Andor


Méhessy Rudolf

 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.