KDNP - önálló kereszténydemokrácia
Dátum és névnap
Naptár

 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Kereszténydemokrácia

 

Magyar Kereszténydemokrata Szövetség

Nemzeti Fórum

 
Keresztény egyházak

 

 

 

 

 
Kereszténység fiataloknak

 
Kereszténydemokrata pártok Európában
 
Látogatók száma
Indulás: 2006-05-16
 
Semjén Zsolt

1962. augusztus 8-án születtem Budapesten. Nős vagyok, feleségem középiskolai énektanár, karvezető és egyházzenész. Három gyermekük van.1981-ben érettségiztem a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban. 1981 és 1984 között hivatalsegéd voltam a budapesti Kisipari Termeltető Vállalatnál. 1990-ben a Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Akadémián teológusként végeztem. 1989-ben megszereztem a baccalaureatus, 1990-ben a licentiatus, 1991-ben a laureatus fokozatot. 1990 és 1994 között az Országgyűlés Hivatalának alkalmazottja voltam, a KDNP-frakció hivatalvezetője, frakciótitkára és szóvivője. 1992-ben az ELTE-n szociológus diplomát szereztem. 1996-ban címzetes egyetemi docensi kinevezést kaptam. 1989 tavaszán a KDNP alapító tagja voltam. 1990-ben országos elnökségi, 1990-1991-ben intézőbizottsági tag, 1993-1994 között a fegyelmi és etikai bizottság elnöke, az I-II. kerületi szervezet elnöke voltam. 1997-ben rövid ideig pártalelnök voltam. Varga László halála után a KDNP elnökévé választottak; 2003. december 6-án megerősítettek a pártelnöki poszton.1990-ben országgyűlési képviselőjelölt voltam.1990-1994 között Budapest II.kerületében önkormányzati képviselő, kormánypárti frakcióvezető voltam.1994-ben a KDNP országos listájáról bekerültem a Parlamentbe, 1994-1997 között jegyzői tisztséget töltöttem be. 1995-1997-ig frakcióvezető-helyettes voltam, a frakció megszűnése után független; novemberben az MDF-képviselőcsoporthoz csatlakoztam. 1998-tól a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának egyházi ügyekben illetékes helyettes államtitkáraként tevékenykedtem.2002. áprilisban Fidesz-MDF közös országos listáról szereztem újabb mandátumot.Május közepétől az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság alelnöke vagyok.

 
Regisztrálj!

Még több infót akarsz a KDNP-ről? Regisztrálj, hogy számos új menü-pont közül választhass!

 
Hírlevél

Kattints a címerre!
 

 
KDNP
 
KDNP-frakció 2006
 
Üzenőfal
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
A portál készítői


Nagy Ö. Mónika


Szemedy Andor


Méhessy Rudolf

 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.