KDNP - önálló kereszténydemokrácia
Dátum és névnap
Naptár

 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Kereszténydemokrácia

 

Magyar Kereszténydemokrata Szövetség

Nemzeti Fórum

 
Keresztény egyházak

 

 

 

 

 
Kereszténység fiataloknak

 
Kereszténydemokrata pártok Európában
 
Látogatók száma
Indulás: 2006-05-16
 
Molnár Béla

1953-ban született Budapesten. Nõs, három felnõtt gyermeke és négy fiú unokája van.

A Szentendrei Ferences Gimnáziumban érettségizett, villamosmérnöki diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen, valamint sugárfizikai tanulmányokat végzett, és a szombathelyi FALCO-nál elektrongyorsító építésében vett részt. A Testnevelési Egyetemen vívó szakedzői diplomát szerzett, és nyolc évig a szombathelyi Haladás VSE vívó szakosztályának volt a vezető edzője, majd a Csepel SC utánpótlás szakágát vezette.

Nyolc évig elnökségi tagja volt a Szentendrei Ferences Öregdiákok Egyesületének majd a Tamás Apostol Iskola Alapítványnak. Alapítója a XIII. Kerületi Keresztény Iskola Egyesületnek és az Info13 Egyesületnek.

1994-ben a XIII. kerületben a KDNP-Fidesz-MDF jelöltjeként egyéni körzetet nyerve lett önkormányzati képviselő, majd további két ciklusban MKDSZ-Fidesz-MDF jelöltként listás képviselő.

A KDNP-nek 1992-től tagja, 1994-től angyalföldi elnöke, majd fővárosi alelnöke. Az MKDSZ alapító tagja, az alakulástól fővárosi alelnöke. A párt 2003-as újjászervezése óta budapesti elnök és az ügyvezető elnökség tagja, alelnök.

 
Regisztrálj!

Még több infót akarsz a KDNP-ről? Regisztrálj, hogy számos új menü-pont közül választhass!

 
Hírlevél

Kattints a címerre!
 

 
KDNP
 
KDNP-frakció 2006
 
Üzenőfal
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
A portál készítői


Nagy Ö. Mónika


Szemedy Andor


Méhessy Rudolf

 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.